Ketykó Zsuzsa

Gyógypedagógus

Olvasóvá nevelnénk!

“Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ
megértését” – írta Vekerdy Tamás, gyerekpszichológus. Az elektronikus eszközök – előbb a
tévék, majd az okoskészülékek – térnyerésével egyre kevesebb könyvet fogyasztunk, még
mindig olvasunk, csak már mást és máshogyan: főleg online. Viszont a gyerekek fejlődése és
számos részképesség megalapozása szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy foghassák,
láthassák, hallgathassák a gyermeki lét szükségletét a MESÉT mesekönyveken keresztül! 
A mese bűvöletében lenni: lélek- és személyiségformáló, alakítja a gondolkodást, a
képzelőerőt, a érzelmi intelligenciát, és fejleszti a szókincset. Mesét olvashatunk bármikor a
nap folyamán vagy egy rituálé részeként, az elcsendesedés jegyében. Fontos, hogy
megszerettessük a gyerekeinkkel a könyveket, átadjuk a könyvek iránti szeretetet, és tápláljuk
bennük, hogy a könyv = érték!

Célunk, hogy az óvodában is támogatást szerezzünk a korai olvasóvá nevelő –
könyvszerető programunkhoz, ezért szeretnénk könyvolvasó sarkot létrehozni az
emeleten, ingyenes könyvkölcsönzési lehetőséggel kis óvodásaink számára.
Örömmel újságoljuk, hogy könyvespolc adományra már a soroksari Ikea áruháztól ígéretet
kaptunk Billy könyvespolc formájában, és megérkezett az első adománypakk a Líra
könyvcsoporttól ( Link ), akiktől Manó könyv kiadványokat kaptunk!
Bízunk abban, hogy a kezdeményezésünket további adományokkal gazdagíthatjuk a jövőben.
A Montessori elveken létesülő olvasó sarkot a gyerekeknek a jövő év elején szeretnénk
megvalósítani. Addig is, amíg a kölcsönzéses lehetőség megvalósul, az adományként kapott
szép könyvek közül, a Mikulás és Ádvent témájában aktuálisok a csoportokba kerültek
ízelítőnek.

2022. 11. 22.

Ketykó Zsuzsa
gyógypedagógus
ketyko.zsuzsa.gyogyped@gmail.com

Gyógypedagógus hírei

Nyílt nap

OviHírek Aktuális hír Kedves Szülők, Érdeklődők! A II. sz. Napsugár Óvoda és konyha szeretettel várja a még a beiratkozás előtt álló kedves érdeklődő szülőket és

Tovább olvasom »

Anton a Napsugár Óvodában

OviHírek Anton a Napsugár Óvodában „Megérkeztek Anton, Kipp, Lulu és barátaik!”- ne lepődjenek meg a kedves Szülők, ha a közeljövőbenilyen új gyermekneveket hallanak otthon saját

Tovább olvasom »